2023. február 3., péntek

Esküvőszervező feladatai – ahogyan én dolgozom Pécs és környékén

 

Azt tudnotok kell, hogy az esküvőszervező szakma szép, de egy nagy felelősséggel járó, nagyon sokrétű feladatkör. Ezt tanulni kell (igen, okj-s esküvőszervező tanfolyamot végeztem fél évig és vizsgáztam is belőle 2009-ben), tapasztalatokat szerezni (mindig van egy pici valami, amire úgy gondolok, hogy legközelebb erre és erre még jobban érdemes odafigyelni), anélkül nem hozzáértés és rengeteg hibalehetőség merülhet fel. Főállásban vagyok esküvőszervező, mert úgy gondolom, hogy ez egy olyan munka, ami teljes embert igényel, mert nem csak hétvégén vagy szezonban kell egy esküvőn dolgozni, hanem rengeteg előkészíteni való van fél és akár egy évvel is az esküvő előtt.

Feladatkörömnek az alábbiakat tekintem és végzem egy esküvőszervezői megbízatás során:

  • Párral való kommunikáció, teljes körű átbeszélése annak, hogy milyen esküvőt képzeltek el maguknak, én leszek a jobb keze a menyasszonynak gyakorlatilag, ahol minden információ összefut.
    Virágos karkötő felhelyezése a koszorúslánynak
  • Tapasztalataim alapján segítek helyszínkeresésben, szertartás tervezésben, fotós, videós, zenekar, fodrász, stb. ajánlásában, akik a párnak a kívánságaihoz legjobban passzolnak. Itt sokszor tévedés van, ha valaki más, esküvőt látott ember úgy ajánl valakit, hogy nem ismeri a pár részletes kívánságait, a násznép összetételét, korcsoportját, stílusát, stb.. Mert hiába ajánlanak egy mulatós zenekart egy olyan párnak és násznépnek, aki mondjuk Budapestről és külföldről érkező huszonéves vendégeket vár, ott nem lesz megfelelő! Ezért beszélek sokat és ismerkedem meg a párral első alkalommal lehetőség szerint személyesen, hogy célzottan olyan ajánlatokat tudjak nekik továbbítani, amelyiknél mindegyiknél tudom, hogy nem lesz csalódás.
    Ruhaigazítás kreatív fotózás előtt
  • Szerződéskötésben segítségnyújtás az adott szolgáltatókkal (hogy kitől mit kértetek, hány órában, milyen részletekkel, hogy ne ott derüljön ki, hogy valamit máshogyan kellene, mint fejben elterveztétek).
  • Folyamatos kapcsolattartás a párral és a szolgáltatókkal az apró részletek kitalálásában.
  • Információk összefésülése, egy kézben tartása.
  • Határidők felállítása: segítek abban, hogy mikor mivel lenne érdemes haladni, hogy ne utolsó pillanatra gyűljön össze a sok tennivaló.
Szülőköszöntő virágokat viszek épp az anyakönyvvezető asztalra
  • Ötletek adása, hogy mi mindenre kell még gondolni, mi az ami kimaradhatott, hogy ne az esküvő napján derüljön ki.
  • Ha van ceremóniamester vagy vőfély, akkor közös megbeszélésen kitaláljuk az est részletes programját (a ceremóniamester általában a vendégérkezéstől érdekelt a lebonyolításban, az esküvőszervező pedig a háttérből  át kell lássa már az első lépéstől, pl. a dekor pontosan mikor érkezik, fodrász hányra, kiknek a frizuráját készíti ütemtervvel, akár előző napi fotózáshoz kapcsolódó ruha, smink, haj, virág, stb.).
Itt épp egy kisgyerekre vigyázok míg szülei a szertartás végén fotózkodnak
  • Részletes forgatókönyvet (ez több oldalas, benne minden, hogy pl. a menyasszonyi csokrot hány órakor kapod meg, kinek kell milyen kitűzőt adni, hányra érkezzen a fodrász, sminkes, virágos hajdísz mikorra, hova kell, stb., stb.). Itt írom, hogy mikor, milyen esemény van, annak ki a felelőse. Ha van ceremóniamester, akkor ezt kiegészíti a saját dolgaival – az este történéseivel. Ezt elküldöm a szolgáltatóitoknak, így mindenki fogja látni, hogy mikor mi várható, ki miért felelős.
  • A meglévő infók alapján összeállítom a költségtáblátokat, hogy lássátok mikor, kinek, mennyit fizettetek és mennyit kell még.
  • Anyakönyvvezetővel/szertartásvezetővel egyeztetem a szertartás felépítését, sorrendjét, az általatok küldött szertartás zenéket annak megfelelően sorrendbe rakom, és úgy elnevezve küldöm át a hangosító kollegának (dj-teknek).
Az anyakönyvvezetővel a háttérből figyeljük a gratulációt
  • Segítek a rendelendő mennyiségek kitalálásánál (pl. torta, sütemények, röviditalok).
Ruhaigazítás fotózáshoz
  • Jelenlét: az esküvő napján jelen vagyok a kezdetektől, de zömében a HÁTTÉRBEN munkálkodom, a többi kolléga munkáját segítve, meghagyva mindenkinek a szakterületét; a dekor kivitelezésétől, az előkészületekben segítek. A vendégérkezéskor kiosztom/feltűzöm a virágos kitűzőket, a menyasszony kezébe adom a menyasszonyi csokrot (hogy ne felejtse otthon!), kis koszorúslányoknak, gyűrűvivőnek megmutatom a bevonulás útvonalát. Ha van, és elindul az egyházi szertartás, akkor megyek át a polgári helyszínre leellenőrizni, hogy minden a helyén legyen. Tanúkat odakísérem az anyakönyvvezetőhöz papír aláírásra a szertartás előtt. Gondoskodom róla, hogy minden a szertartásnál az anyakönyvvezető asztalán legyen (és pl. a virágdísz az utolsó pillanatban kerüljön ki, hogy ne tűzze a nap és fújja a szél); Ceremóniamesterrel egyeztetve, (hogy ő vagy én, mi a praktikusabb neki és a párnak, ez közös feladat), sorrendbe állítom a bevonuláskor a bevonulókat: gyűrűvivő, (koszorúslányok, pár, örömszülők), amikor mindenki a helyén (összenézve a fotós, videós, zenész, ceremóniamester, anyakönyvvezető, stb-vel), akkor jelzem a zene indítását, indítom a bevonulást a háttérből (figyelve a megfelelő távolságokra, hogy fotón is jól érvényesüljön). Csokordobásnál a ceremóniamester/menyasszony kezébe adom a dobócsokrot; étterembe érkezéskor az ültetőtábla mellett állva segítek a vendégeknek megtalálni a helyüket, vacsora előtt meggyújtom a gyertyákat, ha vannak. Leellenőrzöm, hogy megérkezett-e a torta és a sütemények és az-e, amit a pár megrendelt… J Ebből is látszik, hogy nekem mindig egy lépéssel a történések előtt kell lennem, és leginkább az előkészítésben, a HÁTTÉRBEN teszem a dolgom, készítek mindent mindenki keze alá, hogy gördülékenyebben menjen a nap és ne kelljen a pár mindenre is odafigyeljen. A „nagy hang”, aki szerepel és levezényli az előre megtervezetteket, aki a lakodalomban egyezteti a történéseket, az már a ceremóniamester, nem a szervező. (Nyilván van olyan, amikor nincsen ceremóniamester vagy vőfély és esküvő koordinátori feladatokra is szükség van, az is megoldható részünkről, de nem ez a fő feladatköröm).
Pezsgőt szolgálok fel a szertartás végén
  • Célom, hogy minél kevesebb holt idő legyen, gördülékenyen menjenek az események, minden szolgáltatónak segítsem a munkáját, hogy flottul menjen minden. Ha szükséges besegíteni valaki munkájába, vagy valami havária lépett fel, akkor az sem gond, igyekszem megoldani az adott helyzetet, besegíteni, így volt már, hogy pezsgőt vittem be a párnak, ruhát igazítottam, varrtam, stb..
A menyasszonyi csokrot teszem át a vázába
  • Egy hétvégére csak egy esküvőt vállalok be, hogy mindenütt ott tudjak lenni ahol szükséges.

Ha eddig gondolkodtatok abban, hogy kell-e esküvőszervező az esküvőtökre, akkor ez szerintem támpont tud lenni és el tudjátok dönteni, hogy a Ti esküvőtökön segítség-e egy ilyen szakember. Szerintem IGEN, ha csak egymásra és a násznépre szeretnétek koncentrálni, megélni és nem túlélni az esküvőt! Keressetek bátran! orszag@eskuvoorszag.hu, +3670-3352-099

Egyik kedvenc menyasszony és vőlegénnyel


 




2022. január 19., szerda

Esküvő gyerekkel…?

 

 Az elmúlt két év fenekestől felforgatta a családok, ifjú párok életét. Sok esetben a Covidos megszorítások alatt kis létszámú esküvőt tartottak lakodalom nélkül, elhalasztva a buli részét beláthatatlan időre. Sok esetben közben már baba is született, átalakult az életük. Felmerült a kérdés: legyen buli, vagy ne legyen? Ha igen, akkor hogyan lehet kivitelezni kicsi vagy nagyobb gyerekkel, megvalósíthatóak-e az álmok?  A válaszom a határozott IGEN. 

Rengeteg olyan esküvőt szerveztem, ahol már kisebb-nagyobb gyerek volt. Mindig az életkornak megfelelően alakítottuk a programot, az eseményeket. A vendégek így együtt szeretik a párt a gyerekkel együtt, így lesz kerek egész a család. Kisgyerekek sokszor hasonlóan, mint az anyukájuk, nagyon készülnek a lakodalomra. Több plusz fontos szerep is tud jutni egy gyerekre a sziromszórástól kezdve a gyűrű bevitelig, vagy ha nagyobb, már kísérte be az anyukáját a szertartás helyszínére… Vagy volt már keresztelővel egybekötött esküvő/lakodalom is. 

 
Tudom, hogy sokkal kevesebb az ideje, energiája a szülőnek gyerek mellett a saját esküvőjének megszervezésére. Nem baj! Segítek mindenben, az ajánlatadásoktól a szerződéskötésen keresztül az aznapi koordinációig mindenben, ez az esküvőszervező dolga! Keressetek bátran! Két nagyobbacska gyerek édesanyja vagyok, nem áll távol tőlem ez a téma. :)

orszag@eskuvoorszag.hu, www.eskuvoorszag.hu

 És kedvcsinálónak néhány kisgyerekes fotó általam szervezett esküvőkről, ahol a pár is önfeledten tudod nevetni, mulatni. <3 Köszönet nekik, hogy felhasználhatom a képeiket! <3




















Menyasszonyon kívül ki hintázna egy ilyen gyönyörű hintán,
amit az esküvőre készítettünk külön? :)




2020. december 14., hétfő

 2020 esküvői

2020 tartogatott meglepetéseket bőven. A Covid gyakorlatilag szinte az összes idénre tervezett esküvőt átírta, így vagy úgy. Van amit jövőre halasztottunk, van amit egyik napról a másikra rugalmasan át kellett szervezni (este 11 órás korlát), van amit létszámkorlát miatt kellett átszabni. Ha egyebet nem is, de rugalmasságot, gyors döntéseket és cselekvést mindenképpen hozott ez az év. És azt, hogy értékeljük amink van, akkor és ott. Nagyon sok általunk szervezett esküvő jövőre halasztódott. De amit nyár végén, ősz elején sikerült lebonyolítani, mind szépen sikerültek. Néhány fotót hozok belőlük a teljesség igénye nélkül és mutatok meg nektek. 


Bízom benne, hogy jövőre sikerül úgy kivitelezni az esküvőket ahogyan a párok szeretnék. Ha kell, újra szervezzük, ha kell, akkor a B időpont helyett C-t találunk ki. Nem új az esküvőszervezők számára az állandó újratervezés, gyors problémamegoldás, így ha erre van szükség, akkor ezzel segítem a párokat akik rám bízták az esküvőjük szervezését. Ne csüggedjetek, lesz jobb is ennél az évnél!
















2019. április 12., péntek

Gyűrűpárna

Minden esküvőn jelen van: ez a gyűrű, mely a végtelenséget, az örökké tartó szerelmet szimbolizálja. Beviheti koszorúsfiú, koszorúslány, tanú, vagy várakozhat már a szertartás asztalán, az anyakönyvvezető asztalon is a polgári szertartáson (illetve templomban az oltáron). Kinek mi a szimpatikus, mi a családi hagyomány. No de hogyan? Asztalra csak úgy natúr mégsem tehető. Sokan ódzkodtok a hagyományos gyűrűpárnától (én is). Erre mutatunk alternatívákat a teljesség igénye nélkül, általunk szervezett esküvőkről, hogy milyen gyűrűpárnák, gyűrűs dobozkák voltak, kicsit modernebb verziója a gyűrűpárnának. Ahogyan két esküvő nincs, így két teljesen egyforma gyűrűvivő sem volt még. Nektek melyik tetszik? Keressetek bátran, ha ilyen jellegűt szeretnétek az esküvőtökre, Pécs és környékén!















2018. október 26., péntek

Menyasszonyi torták 2018.

Esküvői szezon végére érve a beérkezett fotókból kezdtem el a leválogatást. Kigyűjtöttem az idei év menyasszonyi tortáit, egyik szebb mint a másik, más más ízvilágot képviselve. Ahogyan nincs két egyforma esküvő, ugyanúgy nincs két egyforma esküvői torta sem. Íme az idei évben az általunk szervezett esküvők néhány tortája, desszertasztala (a teljesség igénye nélkül), fogadjátok szeretettel. :)